Emlékszel arra a napra? Október elején, egy esős napon betoppantál a megbeszélt idő után tizennégy perccel. Pont hatvan másodperccel előbb, mint negyed óra. A hajad csapzott volt, úgy festettél, mint valami ázott veréb, de nem folyt le a sminked. Nem is volt rajtad, mivel nincs is szükséged rá. Hunyorítva fókuszáltál, hátha rám bukkansz. Hátha nem untam meg a várakozást. Pedig tudtam.
Mit csináltál aznap? Lihegve, mosolyogva ültél le. Felajánlottam az italomat és te mohón - de azért udvariasan - felkaptad. Ahogy szürcsölgetted, a poháron párát képzeztél a leheleteddel, mint aki nem tud egyszerre inni és lélegezni. Kissé undorító volt hallgatni, de én eltűrtem. Otthon, más helyzetben talán még röhögtem is volna rajtad.
Miután apró, hideg kezeddel letetted a poharat mentegetőzni kezdtél. Lekésted a buszt, így gyalog jöttél el az egyetemtől egészen idáig. Megjegyezted, hogy rég voltál itt, hiányoltad Adriant is. Elkezdtél mesélni, hogyan haladtál a szakdologzatoddal, a segítségemet is kérted. De arról nem beszéltél.
Britta, aki ugyanott tanult, mint te megkérdezte, mit hozzon nekünk.
- Nekem jó lesz valami tea. Rád bízom, hogy milyen legyen. - mondtad halkan.
Olyan ártatlan voltál az előrehúzott vállaiddal, ahogyan a szád belsejét rágcsáltad idegesen. Minden rezzenésemet nyomon követted, bár próbáltad ezt nem mutatni. Én mégis láttam, amint a szemed apró mozdulatokat tett.
A felszolgálólány felém fordult.
- Nekem jó lesz egy üveg Mack is. - dörzsöltem meg a jobb szemöldökömet. Nagyon nem volt kedvem ilyesmire pazarolni az időt. Úgysem volt rám sok időd.
- Nem lenne jobb a csapolt? - Britta kissé rámenős volt, igazi üzletasszony-észjárással. Azokat is meggyőzte a drágább italok fogyasztásával, akik nincstelenné itták már magukat.
Nem múlt semmi sem azon az öt koronán, inkább csak nem tudtam meginni annyit. Míg Britta kihozta az italokat, ódzkodtam belekezdeni abba, ami miatt iderángattalak
Közelebb hajoltam hozzád, amint kettesben voltunk.
- Mióta lógsz Eirikkel? - tértem a lényegre.
- Amióta veled összeismerkedtem és felmentem hozzátok.
Kimérten válaszoltál, aztán már el is fordultál. Babráltál valamit a táskádban, amiben hirtelen fény gyúlt; megnézted, mennyi az idő. A szám belsejét rágcsáltam, közben a kopott asztallapot kocogtattam. Kezdett meleg lenni, holott Adrian mindig is spórolt a fűtéssel. Levettem pulóvert, már csak a fekete hosszúujjúm maradt. Ami testhezálló és úgy szereted. Direkt azt vettem fel, hogy a kedvedben járjak, de te rám se hederítettél. Kissé hervasztó volt az egész: én törtem magam ezerrel, rengeteg hétvégén mellőztem a tanulást is, na, meg a zenélést - a többiek piszkáltak is érte - , hogy rendbeszedjem a házat. Erre átversz. Láttam a riadt tekintetedben, abban, ahogy az orrcimpádat vakargattad, amiből még a karikát is kivetted.
- De most komolyan. Ha nem bírsz már engem, ne az legyen az első, hogy Eirikhez mész. - kissé megelmeltem a hangom, eléggé felment bennem a pumpa, ahogy jártak a fogaskerekek a fejemben.
Közben végig az apró, üres lyukat néztem a bal orrcimpádon. Az a testékszer olyan volt nekünk, mint valami közös tetoválás, akár egy gyűrű. Ez jelképezte az összetartozásunkat.
- Pont ez az. Gyerekes vagy, állandó féltékenységi rohamokkal. Ennyire tartasz csak, hogy azt hidd, egyből a tulajdon testvéreddel kufircolok? - te még ijesztőbb lehettél a visszafojtott hangoddal, ahogy a kifehéredett mutatóujjadat az asztalnak szorítottad. - Úgy viselkedsz, mint valami havibajos kamasz. Görcsoldó nem kell, mi?
Megálltam a szám ostromlásában. Mióta viselkedtél így velem?
- Akkor te... nem is? - értetlenkedtem összehúzott szemöldökkel, mire te vehemens mozdulatokkal ráztad a fejed.
Mást nem nagyon tudtam kinyögni, úrrá lett rajtam a zsibbadt felvilágosultság. Éreztem, ahogyan a gyomromban lévő kínzó csomók fellazulnak. Akartam neked elmíteni a házat, meg a hosszúhétvégét, meg akartam kérdezni, volna-e kedved kibékülős kiruccanást tartani.
A reggeli, ködös pecázástól mindig megenyhültél, na, meg a szürköletkor asztalra kerülő friss, ropogós haltól. Ám te még csak az eső elálltát sem vártad meg, a hajad még mindig csuromvizes volt, de felpattantál, az asztalra csaptál pár koronát, majd egy halk köszönés után kicsörtettél a szürke utcára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése