Akkor fussunk! 2.

Ho Seok nem ment a másik után, hisz felesleges lett volna, ez a kevés idő is nagy előrelépés volt Jeong Guknak. Nem utasította el a fiú közeledését, még ha végig feszengett is. Ahogy Jeong Guk felpattant az asztaltól teli pofazacskóval, halk köszönéssel elillant, ő gyorsan belapátolta a maradék ételt és a már most kajafoltos füzetekkel ment a kampuszba.

A szobában hatalmas volt a felfordulás, erről Ho Seok ugyanúgy tehetett, mint társa, Yoon Gi, aki éppenséggel az ágyában fetrengett - anyaszült meztelenül. Vékony, csontos felsőtestéről lecsúszott a takaró, rózsaszín bimbója ágaskodott az ablakon beáramló szellő miatt. Ho Seok gondoskodóan megigazította az ágyneműt, szinte a másik szőke loboncáig, így sem a pucér fokhagymafeneke, sem pedig a mellkasa nem látszott ki. Ezután lábujjhegyen összeszedte Yoon Gi gyűrött cigarettás dobozát, szanaszét heverő firkálmányait és versesköteteit, majd saját kupi-kiállítását szedte rendbe. A félig felhúzott redőnyt teljesen leeresztette kizárva így a zajt és fényt, hadd aludjon még a másik.

Íróasztalára gondosan helyezte el Jeong Guk jegyzeteit, hogy biztosan ne vesszenek el, aztán előhalászta a Globális szociálpolitika nevű tantárgyához szükséges füzeteket, könyvet, hóna alá csapta és már ment is volna a megfelelő épületbe, ha mögötte nem puffant volna tompán valami. Hátrafordult. Yoon Gi akár egy pillangó, kiesett bábjából - jelen esetben takaró -, hogy újjászülethessen a tegnapi ivászattól habarcsos szájjal. Fejét beverte az éjjeliszekrénybe, hörögve-jajveszékelve tápászkodott fel, csíknyi nagyságú, püffedt szemekkel körbenézett.

- Hooo Seok... - az említett legalábbis ezt szűrte le, de a többit nem hallotta, ugyanis még mindig a részegek saját nyelvjárását használta. 

- Nem elég, hogy józanul sem értelek a bölcsész-maszlagjaid miatt, de még így is valami földönkívüli nyelven hadoválsz, te szerencsétlen. - morgott Ho Seok felszerelését hanyagul ledobva.

Odasietett a kicsiny hűtőhöz, kivett belőle egy össze-vissza horpadt műanyag flakont, lecsavarta a kupakot és Yoon Gi szájához emelte, de ő laza mozdulattal kiverte a másik kezéből. Természeten saját mellkasára ömlött az egész, teste enyhén szénsavas vízben és libabőrben fürdött. Pár suta mozdulattal letörölte a jeges cseppeket és mogorván felnézett társára: 

- Hugyoznom kell, bassza meg, hagyj a babavizeiddel, kretén! - törölte le a szájának széléről a nyálat és hányásmaradványokat. 

Gyomrából feltörő gyomorsav- és alkohol-egyveleg szaga megcsapta Ho Seok orrát, mire öklendezve fordult el. Yoon Gi lazán, hasán lévő fanszőrzetbe futó csíkot vakargatta, komótosan felkelt, közben untalan löködte a másikat magától - " Egyedül is tudok brunyálni, ember! " -, próbált teljesen meztelenül kimenni az ajtón, azonban Ho Seok időközben előkapta Yoon Gi egyik bokszerét és tulajdonosának arcához szorította, aki káromkodások közepette próbált átkiabálni a pamuton.

- Megfojtasz, te barom! - hadonászva igyekezett szobatársán fogást találni, ám kudarcba fulladt, mikor az összebilincselte erős kezeivel a vékony, harmatgyenge csuklókat. - Jó, jó. felveszem, csak eressz már.

Ho Seok hálát adott az égnek, hogy nem itt, a szobában markolta meg a kisebbik tagját és kezdett csurgatni. Erre ugyanis a legnagyobb nyugalommal vett volna mérget. Felkapkodta a cuccait, végre tényleg el tudott indulni. Nem bírta ilyenkor Yoon Git; nyűgös, agresszív és kötekedő volt, de később sosem emlékezett efféle viselkedésre, mikor az elején még számon kérték tetteiért. Ho Seok, miután jobban megismerte a másikat, már nem kérdezősködött, nem csinált ügyet a macskajajos akciókból. 

Mikor szobatársa eltűnt, Yoon Gi férfiasságát markolászta a kínzó inger miatt, miközben valami ruhát próbált előkeríteni, mert nem akart egy szál alsóneműben üríteni, menni. De a dolog egyre sürgősebbnek bizonyult, így csak felkapta összecelluxozott papucsát - vásárlással ráér, még egyben van az -, aztán kikukucskált a folyosóra: sehol egy árva lélek. Hangosan csattogott végig nevetséges lábbelijével. A piszoárhoz lépve sietősen lehúzta gatyáját, megkönnyebbülve húzta hátra fitymáját és hallgatta a szaniternek csapódó vizelet hangját. Miközben az utolsó cseppeket facsarta ki magából, a mosdó ajtaja fülsértő nyikordulással, csigatempóban nyílt ki - először azt hitte, nem jó a kilincs, azonban eléggé meghökkent, mikor egy totálisan ismeretlen arc bukkant fel.

Jeong Guk ledermedve nézte a pucér fiút - a hasközépig érő válaszfal miatt nem láthatta a teljes műveletet, szerencsére -, aki nyögdécselve csattogtatta... azt. Eddig is undorodott az egyetemen tanuló emberektől a pitiáner dolgaikért, de ez! Ki megy el odáig, hogy nyílt terepen elégítse ki magát? Megvető pillantással fordult el Yoon Gitől, aki sietősen felhúzta nadrágját. Kifelé menet a menthetőt mentve nyúlt volna a másik vállához mosatlan kézzel, de az cselesen kitért a mozdulat elől. 

×××

Még most is borsódzó tarkóval gondolt vissza a mosdóban történt incidensre. Ő csak szimplán egy emelettel feljebb ment, mert pár napja mindig elárad az egész, s a lefolyók csak lassan engedik magukba a felgyülemlett vizet. Erre máris kiszúrta a kollégium - eddig - legbetegebb fiúját, a kócos szőke hajával, a nevetségesen vékony testével és trottyos kis gatyájával. A gondolatra, ahogy a szatír kinézett elfogta a röhöghetnék, előregörnyedve prüszkölt a tenyerébe, ahogy próbálta magát visszafogni. Szerencséjére senki nem nézett fel rá, ugyanis eléggé szégyellné magát, ha előadáson szólnának rá.

- Mi ennyire vicces? - ült le mellé egy ismerős hang. 

Kissé megkésve, de helyet foglalt az óra negyede után Ho Seok. Szamárfüles füzetét maga elé tette; a saláta belseje nem volt szebb, mint a borítója. Macskakaparását talán egy grafológiával foglalkozó sem tudná kibogarászni. Jeong Guk lopva odapillantott, egy másodperc töredéke alatt fordult vissza saját jegyzete fölé, elég volt annyi időt arra a förmedvényre szánni. 

- Miért kéne elmondanom? - dörmögött a füzetének, de aztán soknak találta bunkóságát és hozzátette: - Esetleg előadás végén elmondhatom. De most hagyj tanulni. 

Szaktársa vállrántással reagált Jeong Guk mormogására, aztán tollat rántva próbálta utánozni a mellette ülőt. Mintha füle kitisztult volna, miközben figyelt az órát tartó tanárra - vagy csak szimplán a három év alatt, míg oda járt először figyelt, nem pedig elnyúlva ejtőzött a padon. Bár eléggé abszurd volt a helyzet, ahogyan a menthetetlen állapotú füzetbe próbált valami épkézláb dolgot összehozni. A b betűjén a két függőleges vonal közé illesztette, hogy azt már biztosan nem lehet m-nek nézni, sőt, még az s sem festett ki úgy, mint valami béna háromszög-kezdemény.

Az előadás szép csendben ment le, Jeong Gukban mégis végig ott motoszkált az, hogy bármikor megzavarhatja Pincsi a rendet, amiért esetleg őt is megrángathatják. Ám erről szó sem volt, ugyanis Ho Seok talán rendezettebb irományt alkotott, mint maga. Talán lenne is kedve órák után lógni vele egy keveset. Saját magának sem vallotta be, hogy igenis jólesett neki a szaktársa törődése, sőt bárkié. Szedelőzködés közben már épp megszólítani szerette volna Ho Seokot, de az mit sem törődve Jeong Gukkal, köszönés nélkül oldalazott a sorból, s a padlószőnyeges lépcsőn tompa cipődobogással hagyta el a termet. 

- Hát, akkor nem megyünk kajálni. - mondta magának egykedvűen.

Csendesen kikullogott az előadóból, az aulában csüggedt arccal nézett végig azon a néhány klikken, akik együtt nevetgéltek, beszélgettek. Most az egyszer bánta, hogy mindenki elfordult tőle, netalán elüldözött magától. Senki sem figyelt fel a mélabússágára, ahogyan lassan, szomorkás ábrával, szinte szenvedve ment a kijárat felé. Megigazította eredeti, marhabőr táskájának pántját, majd ellenőrizte zsebében lévő telefonját, megvan még-e. 

A Társadalomtudományi kar épülete hatalmas volt, rengeteg egyszerű, minimalista stílusú előadóteremmel és egy, az alagsorban lévő étkezdével, ami a Műhely nevet viselte. Oda tartott Jeong Guk is. A személyzeti rész, a kassza mind-mind sötétebb volt, mint a vendégeknek fenntartott rész. Kerek kis asztalok, puha székekkel, a falnál, sarkokban pedig koptatott bokszok várták a vendégeket. Mindig nagy volt a nyüzsgés, nem csoda, hisz az egész egyetem területén nagy népszerűségnek örvendett, így megszokott látvány volt akár egy vegyészmérnökökből álló társaság is. 

Mikor középiskolás évei utáni nyáron Jeong Guk Seattle-ben játszott turistát, megtudta: az itthon, Koreában készült szinte íztelen pizzák semmik a nyugatihoz képest. Mit nem adott volna még egy szelet kalóriabomba, extrasajtos szeletért! De talán - csak talán - a műhelyes pizza volt olyan egészségtelenül ínycsiklandó, mint a külföldi társaik. 

Odament a kiszolgálópulthoz, már-már nyálcsorgatva mustrálta a fémlapon gőzölgő félcikkeket. Még jó, hogy plexi választotta el Jeong Gukot és a pizzaszeleteket, mert a fiú menten vad orgiát csapott volna velük. Nem tudott választani a fokhagymás és az extrán paradicsomos között; ilyenkor mindig egy harmadikra mutatott rá.

- Hello! - jelent meg a konyháról egy alacsony, lófarokba fogott hajú lány. - Mit adhatok? 

- Elvinnék abból, ami középen van… igen, amin rengeteg kukorica van. - mondandója közepén esett le neki, hogy zsebre dugott kézzel magyarázott, seperc alatt kihalászta őket onnan. - Kettőt. Meg akkor már egy aloé verás vizet.

- Fogyózol? - jegyezte meg kuncogva a lány, de Jeong Guk egyáltalán nem tudott még csak mosolyogni sem ezen a gyatra poénon. 

Azért mégiscsak megejtett egy fájdalmas vicsorfélét, nehogy megsértődjön a másik. Táskájának egyik pántját levette válláról, a batyut a pultra rakta, ahová a tálcát szokás, majd elővette egyszerű, fekete pénztárcáját. Addig a pultos bepötyögte a pénztárba az összeget, becsomagolta az ételt, de valami cetlit is csúsztatott a dobozba, aztán a blokkot hozzátűzve átnyújtotta a pizzát, meg a hirtelen hőmérsékletváltozástól gyöngyöző műanyag flakont. 

- Tegyem szatyor... - a mondatot már nem tudta befejezni a lány, mert Jeong Guk azonnal bólintott. 

Úgy tervezte, szépen leül a kampusz előtti padok egyikére és webes képregényt olvasva pusztítja el a vacsoráját. A papírzacskó madzagját összeizzadva szorongatta a nyirkos kezével. Mikor felért a büfé lépcsőjén, kihalászta a fecnit, amit az az apró lány rakott bele a cókmókjába, s a legelső kukába hajította. Nem kellett neki még egy idegesítő, ismeretlen lány a nyakába, aki csak a közösségi oldalakra szeretné feltölteni a vele készült képeket, hogy milyen jól néznek ki együtt, aztán meg a kapcsolatuk ennyiben ki is merül. 

Mikor a fiúkollégiumhoz ért, azonnal rezegni kezdett a telefonja: egy üzenet. Mire könyékhajlatába csúsztatta a szatyrot, még egy SMS-sel bombázták. Megnyitotta a szóban forgó alkalmazást, csak akkor látta, hogy teljesen ismeretlen ember írt neki.

"Nézz fel. Második emelet, jobbról a hatodik ablak. Integess!" - üzente egy Hwimang0218 nevű felhasználó, nem egy idétlen hatalmas hangulatjellel megspékelve.

Rányomta hüvelykujját a névre, hogy jobban lássa, ki küldözget neki ilyen enyhén ijesztő képet, amitől az embernek paranoiás gondolatai támadnak. Ho Seok pózolt egy állatsimogatóban valami zsemleszínű kecskével. Hát, ez haláli!, gondolta. Pár év, és ezzel a fotóval fognak téged zsarolgatni. 

Felnézett a szürkés épületre, kikereste az imént leírt ablakot: láss csodát, valóban ott leskelődött idétlen szaktársa, reflektorként világító vigyorral integetett, így neki is kénytelen volt meglengetni szabad kezét. 

"Várj meg... nem kell a kajád, ne aggódj érte. Jövök valakivel, ne lepődj meg." - újabb rezgés. 

"Oké" - Jeong Guk nem volt írásban sem valami bőbeszédű. 

Legszívesebben felszaladt volna a szobájába, megmutatva ezzel a másiknak, hogy őt sem izgatja a kezdetleges kapcsolatuk. De vágyott más társaságára, szeretetne másokkal szociális kapcsolatba kerülni, nem pedig a magány ingoványos mocsarában fuldokolni. Gyűlölte, hogy körülötte mindenki lóg valakivel, csak ő nézi őket vágyakozva. A másik pedig: ugyanabban a kollégiumban laknak, nagy valószínűséggel nem tudna anélkül felosonni, hogy ne futna össze Ho Seokkal. Szóval inkább leült, elővette az egyik pizzát és komótosan enni kezdte. Nem egy kukoricaszemet szórt szét, de mindet besöpörte a mögötte lévő bokorba. Csak akkor jött szaktársa, mikor már csak a szélét csócsálta meg-megugró állkapocscsonttal.

- Na, szia. - vigyorgott rá ugyanazzal a tónussal, mint az ablakból. - Mit is akartál mondani előadás után? Amúgy utólag is jó étvágyat.

Jeong Guk hatalmas nyelésekkel tolta le az utolsó falatokat, aztán koptatott farmerjába törölte olajos kezeit. 

- Szia! - Ho Seok vidám arckifejezése rá is kihatott, szája körül mosoly bujkált. - Csak annyi, hogy előadás előtt sürgősen kellett mosdót használnom, de az emeleten, ahol lakom, mindig elárad az egész. Erre... te jószagú fityma! - kiáltott fel.

A kollégium kapujában ugyanaz a szőke fiú jelent meg, aki majdnem szatírkodott egyet a piszoárnál. Szőke haja most frissen mosott és rendezett volt, fülét egy jókora ezüstösen csillogó karika húzta. Éppen keskeny vállaira kanyarította ultramarinszínű bomber dzsekijét, mikor az ajtó mögötte halkan kattant. Zsebéből előkapott egy szimpla, fekete gyerekzáras gyújtót, s másik kezével takarva az esetleges széltől szikrát csiholt, mire aprócska láng kelt életre, amit cigarettája vége alá tartott. Laza léptekkel szánkázott le lépcsőről, közben néha megfeszült lábain a szűk farmer.

- Elég a gyerekdélutánból, indulás a Mélypontba, ma jelenetem lesz - nagyon erőteljes kisugárzása volt, Jeong Guk szinte azonnal elfelejtette a vécés kreténkedését a másiknak. - Majd útközben mesélhettek egymásnak, de most siessünk. Azt nekem hoztad, kölyök? - mutatott rá a Műhely logójával ellátott papírzacskóra.

Jeong Guk lemondhatott a vacsorájának többi részéről, egy biccentéssel jelezte Yoon Ginek, hogy szabad a préda, mire a másik máris lecsapott a felajánlott ételre. Nem felejtette el a délutáni incidenst, de nem is akarta felhozni. Legalábbis nem most. 

- Hova megyünk? - kérdezte meglepődötten Jeong Guk.

- Jaj, ne értetlenkedj már, kölyök! Mélypont... Vágod, nem? Slam. Költészet. Maga az élet. - pillantott szeme sarkából Yoon Gi, miközben egy berögzült kézmozdulattal lepöckölte cigarettájáról a felesleges hamut.

Jeong Guk értetlenkedő pillantással nézett fel Ho Seokra, aki mosolyogva legyintett, hogy hagyja csak rá. 

Szóval slam, gondolta. Csak hagyjon fel ezzel a fellengzős, lekezelő stílussal, meg a kölyközéssel, mert tényleg lerúgom a fejét.