Hannibal tengere palackzöld volt. Hullámai úgy csapdosták Will arcát, ahogy azt a tulajdonosa akarta. Hol szétmarta a sós áramlat, hol pedig lágyan simogatta a profilozó vékony testét.
De sehol sincs tenger, még egy saras pocsolya sem. Csak az üvegasztalon lévő víz. Iszonyúan bántotta Will szemét a lakás minden négyzetmiliméterét betöltő szabályosság. A papírzsebkendős doboz párzuzamosan volt a doktor bőrborítású noteszével, mellettük a pohár szénsavmentes burzsoával.
Will a lelke mélyén gyűlölte Hannibalt, pedig egy okot sem tudott mondani, mi haragjának magja. Csak beszélt, beszélt és beszélt, Lecter pedig néha felírt egy-két sort a flancos betűivel. Mintha ezzel is csak felvágna, úgy, mint a szarvasbőr cuccaival és a flancos öltönyeivel.
A tükörbe nézve csak saját magát látta. Kócos és rendezetlen haj, karikás szürke szemek. A bőre hófehér. Igazán elmehetnél már egyet pecázni, valamerre délebbre!, utasította magát Will.
Wolf Trap, Virginia. Odakint fagy és hó, mégsincs karácsony.
Will fogadni merné, hogy amikor Hannibal a cipőjében lépked, patadobogásokat hall. Mint a szarvas, ami a kórházban volt.
A házban egy villany sem égett, a fényt a kinti vakító szürkeség adta. Kissé rendetlen volt az egész. A konyhapulton hűtendő étel és gyógyszer, az ágya bevetetlenül várta, hogy kicseréljék az átizzadt huzatokat. Már megint rémálma volt, és nem tud ellene semmt sem tenni. Amint letette a lábát a kopott deszkákra, a kutyák körülötte nyüzsögtek, aggódva várták a fejleményeket. De Will csak belebújt a szétrágott szövetpapucsba, amiből már jócskán kilógott a tömésanyag, aztán átcsoszogott a konyhába. Már nem kellett bajlódni a pirulák előszedésével, mivel mindenhol azok voltak. Lenyelte volna csak úgy, víz nélkül. Ahhoz viszont túlságosan száraz volt a szája; a torkáról nem is beszélve.
- Mondja meg, mennyi az idő! - hajolt át az asztal felett Hannibal, hogy átnyújthassa a saját noteszét.
Willt zavarta az erős fény, és az ablakon kopogó eső. A szemben lévő hangja viszont nem, az ember fülének szinte zene volt Lecter minden egyes szava.
Homlokát ráncolva vette kezébe a tollat és gyorsan odafirkantott egy kört, bele egytől tizenkettőig a számjegyeket. Mindegyiket az alakzat belső felére. Megmondom én szívesen az időt, csak kérnie kell! A bal sarokba írt még mást is, majd elégedetten visszaadta Hannibalnak a keményfedeles könyvet.
- Köszönöm, Will! - ejtett meg egy mosolyt Hannibal, amivel sima arcán ráncok keletkeztek, sötét szemeiben fény gyúlt.
Ha nem bukkanna fel néha egy-egy szarkaláb, azt hinné a másik, Hannibal nem is emberi lény. Ívelt felsőajka a római márványszobrokat idézte. Arccsontját mintha úgy fomázták volna, a haját pedig minden este parókaként levenné, aztán majd csak reggel tenné a helyére.
Hannibal végighúzta mutatóujját a lapon, aztán sóhajtott egyet. Will már harmadszorra rajzolta le az órát és a számok még mindig nem voltak a helyükön. Girbegurbán gúnyolták a férfit, közben meggyőzték őt a hazugságaikkal. A sarokban lévő betűk felcserélődtek, ráadásul Will bemutatta egyik rejtett képességét is: a tükörírást.
- Kitűnő, Will! - biccentett Hannibal.
Hannibal tengere fokozatosan vöröslött, ahogy végigszántotta a pengét Will hasfalában. Először csak barnás volt, ahogyan a vér terjedt a zöld vízben, majd átvette az uralmat egy haragos, vérhez hasonló szín. Az új árnyalat füstként kúszott a tengerben, alattomosan megfojtva az eredeti palackzöldet.
Will fájdalommal teli szemeit a doktorra emelte, aki szelíden ölelte őt körbe és a háta közepére simuló tenyérrel mentette meg társát attól, hogy elsüllyedjen a mélyben. Hannibal tekintete meleg volt és barátságos. Keskeny, íves szája finom mosolyba torkollott.
- Maradjon velem, Will! - szólt Lecter szinte búgó hangon.
És Will ezt is tette. Még belenézett Hannibal őzbarna szemeibe, hihetetlen fokozatú nyugalom áradt szét benne, majd tekintete üressé vált. Felfelé kunkorodó ajkakkal nehezedett el, Hannibal karja megfeszült a hirtelen támadt súly alatt és tenyerét kivonta Will vékony háta alól. Még végignézte, ahogy merev tagokkal süllyed a másik, aztán finoman kopogó lakkcipőjében az ajtóig sétált. Ott még egyszer vetett hátra egy pillantást, majd ráhelyezte finom kezét a míves kilincsre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése